A legrégebbi fotózásra használt lencsetípus. Ilyet használt Nicéphore Niépce és Daguerre is (XIX.sz. első fele). A legtöbb esetben gy kéttagú akromát. A mai fotózási kívánalmakat messzire elkerüli a kapott kép. Abban az időben viszont már maga a képalkotás és rögzítés is csoda volt. A fekete-fehérben készült képeken jópár lencsehiba nem látszik, a kapott kép egy megfoghatatlan lágy lenyomata a látott világnak.
Ezt a fajta objektívtipust "tájkép" objektívnak hívják, azokhoz a lencsékhez tartozik, amit a franciák 'paysage' / 'pour vues' -ként említenek, a németek pedig 'landschaftslinse' -nek, ami minden esetben egy kis fényerejű (kb. f16 és alatta), főleg szabadban, kinti, napfényes fotózásnál használt optikát jelent.
Az előző ábra szemlélteti az első használt lencsék fejlődését. A nyíl a fény útját mutatja. Az első rajz egy egytagú plán-konvex lencse és a hozzá illeszkedő szűkítő rekeszt mutatja be. Camera Obscuráknál használták, rajzok készítésére.
A fejlődés 2.állomása e lencse helyettesítése egy konkáv / konkáv meniscus (szintén egytagú) lencsével, melyet az angol William Hyde Wollaston (1766 -1828) talált fel. A szűkítő rekesz elválik a lencsétől. A 3. változat már alkalmasabb fényképek készítésére, jóval kisebb lencsehibával rendelkezik, mint az előzők. E lencse már két eltérő törésmutatójú üvegbúl készült, egymásba ragasztva. (Flint és koronaüveg + Kanada balzsam ragasztóként). A két lencse görbülete úgy lett kialakítva, hogy a különböző hullámhosszúságú fénysugarak egy pontban találkozzanak. Ezt a típust kéttagú akromátnak hívják (achromatic doublet). Már a XVIII.század elején ismert volt, de csak később Charles Chevalier készítette nagyobb számban. Ő ajánlotta figyelmébe Niépce-nek és Daguerre-nek. Ezidőtájt már a 4.változatot is ismerték (bikonkáv + bikonvex lencsékkel). A Hermagis cég gyártotta belőlük a legtöbbet.
Petzvál József 1840-es találmánya, a Petzval-objektív, amely nagy előrelépést jelentett (fényerős objektív: f3,5, lerövidített fényképezési idő), hamar vissza szorította az egylencséjű, egyszerűbb, fényerőtlenebb (így hosszabb megvilágítási időt igénylő) optikákat. Viszont pár évvel később az egyszerűbb, érzékenyebb fényképészeti anyagok megjelenésével újra divatba jöttek az egyszerű (és olcsóbb!), újratervezett meniszkuszt tartalmazó objektívek.
A XIX.század végén még biztosan gyártották ezeket a fajta objektíveket. Pl. Suter, Voigtlander, Goerz, Busch, Fritsch and Francais. Szinte kötelező elem volt a fényképészeti katalógusokban.
Az első fényképészeti optikák még rekesz nélküliek voltak, csak később, 1858-ban kezdték el az első szűkítő rekeszeket gyártani (Waterhouse dipahragm). Majd a forgó rekesz következett (1860-as évek) és végül a ma is használt írisz (1868 körül ?).
Több későbbi gyártmányú tájkép-objektívet így felszereltek állítható rekesszel is.
Források, ismertetők:
- https://apenasimagens.com/en/landscape-lens-hermagis/
- Étienne Wallon: Traité elementaire de l’objectif photographique (1891)
- Josef Maria Eder: Ausführliches Handbuch der Photographie (1899)
*
*
Az adaptált objektív
Igen kis méretű optika, réz ház, 4 állású forgó rekesszel. Jelzés nélküli, így a gyártmánya (egyelőre) nem ismert, 144mm gyújtótávolságú, kb. a XIX.század második feléből- végéről származik.
Az eredeti felfogató gyűrű egy M42-es végződésű tányérra felrögzítve, majd a megfelelő hosszúságú M42-es közgyűrűsorral kiegészítve, a legvégére egy M42-EOS átalakító csavarva.
Így egy EOS-NEX makrógyűrűre rárakható és már fókuszálható is.
Az optika egy két lencsetagú akromátot tartalmaz, amelynek a legnagyobb hasznos átmérője (=legtágabb rekesz) 12mm. A forgórekesz szűkítő lyukainak az átmérőjéből kiszámítható a felületük és így a fénycsökkenés mértéke.
Az így kapott rekeszértékek (kerekítve): f= 12 / f=16 / f=23 / f= 29).
Legszűkebb (kb. f=29) rekeszértéken